"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"

Expresszbusz blog

A vártnál is izgalmasabb év volt 2015

Folytatódott a liberalizáció a buszközlekedésben

2015. december 31. - Expresszbusz

Ami 2015-ben történt a piaci alapú személyszállításban, az minden várakozásunkat felülmúlta: Németország mellett most már Francia- és Olaszország is Fernbus-lázban ég, Szlovákiában a magánvasút kiszorítja az államit, Lengyelország felől nagynevű üzemeltetők érkeztek meg Budapestre, és még csak most következik a magyar piacnyitás. 

A nemzetközi személyszállítás piaca – vasúton és közúton egyaránt - már több éve liberalizált az EU-n belül, és néhány országban a belföldi piacra is viszonylag szabad a belépés, de ennek ellenére sokáig nem történtek forradalmi változások. A szellem a palackból 2013-ban tört ki, amikor Németország liberalizálta a belföldi buszközlekedést is. Ez alapvetően 3 lelkes egyetemistának köszönhető, akik megunták, hogy a monopol helyzetben lévő német vasút (DB) horrorisztikusan drága, ezért "telebuszt" szerveztek diáktársaik utaztatására. Akkora siker lett, hogy ebből alakult ki a Deinbus nevű buszos cég.

De ahogy Amerikát sem Kolombuszról nevezték el, a német piacnyitás nagy nyertese sem a Deinbus lett, hanem a MeinFernbus és a Flixbus. Amikor ők 2015 elején egyesültek, az olyan horderejű hír volt, mintha az európai égbolt megnyitása után néhány évvel az easyJet és a Ryanair egyesült volna. Napjainkra a MeinFernbus-Flixbus kombó a német piac mintegy 80%-át uralja. Minden héten több új útvonalat jelentenek be, és már nem csak Németországban, hanem Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Franciaországban is végeznek belföldi személyszállítást.

Legfrissebb nyilatkozataik szerint a német piac lassan kezd telítődni, és jön a keleti nyitás, mely várhatóan Magyarországot is érinti. A hazai üzemeltetőknek azonban nem kell rettegni tőlük, mert az MFB-FB cégcsoportnak egy darab busza sincs, többnyire helyi vállalkozókkal szerződnek az üzemeltetésre, a németek csak a elsősorban a brendet és az értékesítési felületet adják.

Na de visszatérve a fentebb említett két országra: Olaszországban már több éve elvben liberalizált a piac, mégsem indult be a nagy fejlődés. Idén azonban robbanásszerű bővülés történt, a tojáshéjat még a fenekükön hordó németek mellett megjelent a piacon a már serdülőkorú brit Megabus is, hétről-hétre bővül a hálózat, a verseny hatalmas, és kupacban állnak az 1 eurós jegyek a foglalási rendszerekben.

montazs2_kicsi.jpg

A németországi Fernbus-boom-ot látva a franciák sem akartak lemaradni, és végül idén nyártól Franciaországban is liberalizált lett a belföldi távolsági buszközlekedés piaca. Ezáltal – kissé eltérő rész-szabályozás szerint ugyan, de – minden nagy európai országban szabad a verseny a belföld távolsági szegmensben. Ennek eredményeként növekszik a járatsűrűség és a minőség, és csökkentek az árak, sokaknak vált elérhetővé a rendszeres utazás, immár nem csak a levegőben, hanem a szárazföldön is.

Mi a helyzet Közép-kelet-Európában? Csehország és Szlovákia nagyon élen jár a liberalizációban. A cseh Student Agency és szlovák leányvállalata, a RegioJet nagy népszerűségnek örvend, mert jelentős belföldi és nemzetközi hálózatot működtet, magas színvonalon és kedvező árakon. Mindkét országban a vasúti közlekedésben is van már verseny, melybe szintén beszállt a Student-RegioJet csoport, megmérkőzve Leo Express-szel, valamint a cseh és szlovák államvasutakkal, és bizony nyerésre áll.

Lengyelországban is van már piaci alapú vasúti közlekedés, de ennél még érdekesebb, hogy az egyik legnagyobb nemzetközi buszos cégcsoport, a Megabus tulajdonosához tartozó Polskibus is jelentős belföldi buszhálózatot üzemeltet, és ennek egyik nemzetközi nyúlványa immár Budapestig elér. De nem csak Lengyelországból, hanem a Baltikumból is járnak már üzemeltetők Budapestre, idén megjött a Lux Express is, melynek csak az ára fapados, a minőség tényleg luxusszintű. Ők ketten minden nap 4 új Budapest-Krakkó-Varsó járatot közlekedtetnek.

A változások szele megérintette a Eurolines magyar tagját, a Volánbuszt is, és versenyre kelt az utasokért, mely menetrendi fejlesztésekben és a jegyárak alkalmi, vagy rendszeres csökkenésében is megmutatkozik. Szükség is van a megmérettetésre, mert a hazai buszközlekedés is piacnyitás előtt áll: 2016 végén lejárnak a Volán társaságok (közlekedési központok) 8+4 éves közszolgáltatási szerződései, és újrapályáztatásra kerül nem csak a regionális és elővárosi, hanem a teljes távolsági hálózat is.

Tehát izgalmas új évnek nézünk elébe, és minden olvasónknak azt kívánjuk, hogy sikeres és boldog legyen.

megabus_buek_fb.jpg

Kép: facebook/megabus

A bejegyzés trackback címe:

https://expresszbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr1008216614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zooltán 2016.01.05. 23:38:20

Nem találtam kontaktot, így ide írom. A Megabusnál több járatra is van elszórtan 0 fontos/eurós jegy. Pl München Nürnberg vagy Stuttgart. Eddig jutottam, de biztos van még, csak keresni kell :)
A bloghoz meg sok jó témát kívánok erre az évre is.

Zooltán 2016.01.05. 23:41:51

Ja, ez még az 50 ezres ingyen jegy akció része. Nem szóltam.
süti beállítások módosítása