"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"

Expresszbusz blog

Berlin Linien Bus - a német vasút távolsági buszos leányvállalata

Szolgáltatók és brendek

2016. április 30. - Expresszbusz

A Berlin Linien Bus 1947-ben jött létre, így európai szinten egyáltalán nem tekinthető "régi" busztársaságnak, de Németországban mindenképpen úttörőnek számít. A második világháború után, amikor Németország, és azon belül Berlin területe is feldarabolásra került, meg kellett teremteni a mindennapi közforgalmú közlekedési kapcsolatot az NSZK és az NDK-ba ékelődött Nyugat-Berlin között. A vasút és a légiközlekedés ugyan nagyjából jól működött az NDK területén és légterében, de a sem repülővel, sem vasúttal jól ki nem szolgálható városok felé a távolsági busz tűnt a legalkalmasabb megoldásnak.

20150817_45_geburststag.jpg

Csakhogy a buszjáratok indítását még egy, a 30-as években hozott törvény erősen szabályozta (kvázi tiltotta), ezért ezen felül kellett valahogyan emelkedni. Így alakult ki a Berlin Linien Bus kezdetben 12 várost érintő útvonalhálózata, mely a hetvenes évek elejétől 45 éven át nem sokat változott, de most gigantikus fejlődés elé néz.

networkmap1970sommer.jpg

A Berlin Linien Bus nem csak a fenti a néhány német belföldi vonalat üzemeltette, hanem nemzetközi járatokat is, melyek többnyire – a Deutsche Touringhoz hasonlóan – a Eurolines brend alatt közlekedtek.

168-6869_img_berlinlinienbus_arak_2003.jpg

BLB hirdetés egy potsdami villamoson, 10 évvel a liberalizáció előttről. A mai jegyárakhoz képest az itt hirdetett tarifák horribilisnek számítanak.

2013-től nyílt meg teljesen a német belföldi autóbuszközlekedés piaca, és a BLB hirtelen versenytársak sokaságát kapta a nyakába. Ennek ellenére nem próbálkozott túl erősen azzal, hogy megőrizze piacvezető szerepét (ahogy azt az 1980-as években a National Express tette Angliában). Kicsit úgy álltak a dologhoz, mint maga a német vasút: az egész távolsági buszpiacot marginálisnak ítélték, nem láttak benne fejlődési potenciált, mert azt gondolták, hogy nem fognak megélni a lassú buszok a gyors vonatok mellett.

Nos, nem tévedhettek volna nagyobbat. A Berlin Linien Bus a távolsági buszközlekedés piacán mért közel 100%-os részesedése egyszámjegyűvé apadt az elmúlt 3-4 évben. Csak 2015-ben eszméltek fel, és kezdtek nagy terjeszkedésbe.

networkmap201604.jpg

A BLB jelenleg a német vasúthoz tartozik, a Deutsche Bahn tehát a BLB-n keresztül van jelen a buszpiacon.  A buszliberalizációra válaszul a német vasúthoz tartozó korábbi buszbrendek (mint pl. a BEX, vagy az IC BUS), is bevonásra kerültek a Berlin Linien Bus márkanév alá, és így már összesen 150 busz közlekedik BLB színekben.

hertha.jpg

A járművek egyébként jellemzően nem saját buszok, hanem partnereké, kis- és középvállalkozásoké, akiket szintén érint a néhány hónappal ezelőtti arculatváltás: a 150-edik BLB jármű már így néz ki, és a további néhány száz is így fog:

blb_150_fb.jpg

A 2016-os évre további jelentős, akár négyszeres kínálat növekedést ígért a menedzsment, mely a rossznyelvek szerint jórészt azt a célt szolgálja, hogy csökkentse a többi busztársaság forgalmát és bevételét, ezáltal rontsa a gazdasági pozíciójukat. (Lásd még: miért nyitott éttermet a McDonalds épp az Oktogonon? - hogy a Burger Kinget és a Wendy's-t bosszantsa, utóbbit nagyon jól sikerült is)

A kakukkszerű terjeszkedés gondolata nem is annyira elvetemült, mint amilyennek elsőre látszik. A BLB a Deutsche Bahn leányvállalataként bátran tud akár fedezeti pont alatt is üzemelni, (ahogy mostanában mondják, "pénzégető üzemmódban"), mert még Németországban sincs olyan precíz könyvelő, aki átlátná, hogy a konszolidált eredménykimutatásokban milyen kreatív könyvelési eszközökkel különítik el a vasúti és buszos bevételeket, költségeket illetve kedvezményeket. Ugyanakkor a távolsági buszos cégektől elvett minden euró bevétel csökkenti azok terjeszkedési sebességét, ezáltal az anyavállalat, a DB piacait is - ideig óráig - védi.

Az egésznek persze az utasok a nyertesei. Vagy éppen a nők, akik Nőnapon ingyen utazhattak a BLB járatain - mert hogy még ez is belefér a terjeszkedési stratégiába.

blb_setra_bud-becs.jpg

Berlin Linien Bus értékesítési rendszerben futó busz Ferihegyen

Kevésbé ismert, de Magyarországon is jelen van a BLB, 3 pár meglehetősen furcsa járattal. 2015 nyarán indított az osztrák Gschwindl cég napi 3 pár autóbuszjáratot Budapest Liszt Ferenc repülőtérről Bécsbe, közben megállva a – nem kifejezetten útba eső – Nyugati pályaudvarnál, és ezek a járatok rögtön bekerültek a BLB értékesítési rendszerébe. Eleinte két busz pörgött a vonalon, egy fehér, mely akár meg is kaphatta volna az akkori BLB dizájnt (fehér alapon világoskék karikák), és egy bordó busz, az már nehezebben volt BLB-snek nézhető. A dolog nem igazán jött be, napjainkban inkább már mikrobuszok közlekednek a vonalon.

A külön meg nem jelölt képek forrása a Berlin Linien Bus facebook és weboldala. www.berlinbus.com, illetve https://www.berlinlinienbus.de/

A bejegyzés trackback címe:

https://expresszbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr18676298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása