"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"

Expresszbusz blog

Összecsapnak a németek és a franciák a távolsági buszpiacon

2019. március 31. - Expresszbusz

Németországban 2013-ban, a franciáknál 2015-ben liberalizálták a belföldi távolsági buszközlekedés piacát, mely ezek után erős fejlődésnek indult. Mára a németeknél szinte egyeduralkodó lett a Flixbus, Franciaországban pedig egyelőre háromszereplős a piac. Márciusban bejelentették, hogy a németek és franciák összemérik az erejüket egymás piacán.

Németországban a Flixbus kvázi monopol helyzetbe került, miután "elkergette", vagy magába olvasztotta vagy versenytársait (MeinFernbus, Postbus, Berlin Linien Bus, Megabus...), de ez a kényelmes helyzet várhatóan már nem tart sokáig. A francia - alapvetően autómegosztóként indult - szolgáltatás, a BlaBlaCar bejelentette, hogy belép a német belföldi piacra, így várhatóan kicsit felizzik a levegő, csökkennek az árak.

A BlaBlaCar még tavaly megvette a francia államvasúttól (SNCF) annak távolsági buszos leányvállalatát, a Ouibus-t, mely a legerősebb szereplő a francia piacon (korábban ebbe olvadt bele a "negyedik", a Starshipper). Még nem egyértelmű, hogy a franciák ezen a (kissé nehezen kimondható nevű, "víbüsz") márkanévvel törnek-e be a német piacra, de az első tervek 60 német város kiszolgálásáról szólnak, és akár csatlakozó telekocsikról, a háztól-házig tartó szolgáltatás jegyében. A BlaBlaCar ugyanúgy működtet buszokat, mint a Flixbus, azaz sehogy: alvállalkozókat, buszpartnereket keresnek. A Flixbus partnerei mostanában sokat morgolódnak, így lehet, hogy nem kell őket nagyon noszogatni, hogy átmatricázzák buszaikat és átálljanak a francia ernyő alá.

3-format2101_handelsblatt.jpg

A fenti bejelentés után 2 nappal a Flixbus is bedobta a maga kis bombáját, Franciaországban megveszi a "harmadik" szereplőt a piacon, az Eurolines-Isilines márkanevet, mely a Transdev csoporthoz tartozik. Szokás szerint a menyasszony ezt büszkeséggel kommunikálta.

A lényeg: Németországban és Franciaországban is duopol, kétszereplős piac alakul ki a belföldi távolsági buszközlekedésben. Az utóbbi időben mintha elkényelmesedett volna a verseny, de most mintha újra fellángolna, követni fogjuk az eseményeket.

Kapcsolódó cikk, és a kép forrása:

https://www.handelsblatt.com/unternehmen/handel-konsumgueter/fernbusverkehr-blablabus-soll-in-deutschland-gegen-flixbus-antreten/24050116.html?ticket=ST-3069267-BbUIHbfjdydIc3WLPtm0-ap6

 

A bejegyzés trackback címe:

https://expresszbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr5014728971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2019.04.01. 09:20:11

A Flixbuszt kellene megrendszabályozni, EU - szinten ès megbüntetni, mivel eddig tètlenül nèztèk, hogy minden európai busztársaságot befaljon, majd irreális árakon kínálja a menetjegyeket. A monopolisztikus törekvèseket a versenyjogi törvènyekkel kell megakdályozni. Arról nem beszèlve, hogy milyen alacsony szintű szolgáltatást nyújt a Flixbusz...Tèlen kirakják az utazót egy külvárosi parkoló közepèn, ahonnan eljönni sem egyszerű...Menjenek csak csődbe, jobb lesz mindenkinek!

ben2 2019.04.01. 09:27:50

A tranline.eu oldalt már teljesen felvásárolta a Flixbus. Fél éve még simán lehetett Európán belül vonatjegyeket keresni rajta és rendszerint jó találatokat adott. Amióta a Flixbus is bekerült a rendszerükbe gyakorlatilag nincsenek találataik vonatokra vagy csak 5 átszálással 24 órás menetidővel olyan szakaszokon, ahol közvetlen járat is van. Bécs-Róma között pl. egyetlen találata sincs, miközben van oebb direkt járat. Szánalom, hogy képesek tönkrevágni egy jól működő szolgáltatást csak hogy a Flixbust az arcunkba tolhassák.

Gerardus A. Lodewijk 2019.04.02. 13:16:21

Mindez többek között annak is köszönhető, hogy Európaban majdnem mindenütt a nemzetközi személyszállítás terén a vasút, miután lényegében átaludta az elmúlt 40-50 évet, mindent megtesz - gyakran az állami tulajdonos tudtával, sőt kívánságára - azért, hogy elkerüljék az utasok.

Levente Bárdossy 2019.04.16. 20:55:26

@Brix: Ehhez képest Budapesten nézd meg, hogy hol voltak nemzetközi megállók (egykoron a Lux Express, Polskibus, Ecolines, RegioJet). Csak azok kaptak kulturáltat, akik vagy Volán-partnerek (vagy voltak egykor), vagy nem ellenfelei a Volán-partnereknek (Group Travel). Keress rá, honnan indul ma Pesten a Flix-riválisok közül az egyetlen, aki talpon maradt (RegioJet).

@ben2: Az mondjuk érdekes kérdés, hogy a Flixbus ellen miért nem fognak össze az ellenfelei, beleértve a Bécs-Róma vonat üzemeltetőjét is. De jobb példa: Budapest - Varsó. Prágai átszállással egy RegioJet - Ecolines kombóval naponta megy, kb. 10000-14000 közötti áron. Átszálló, de színvonalasabb, mint a Flix. Itthon mégse tudja senki, hogy van ilyen opció.
süti beállítások módosítása