Nagy nap ez a mai a hazai közlekedésben. Kora délután befutott Budapestre a Regiojet cseh magánvasút első vonata, mely mostantól naponta közlekedik Budapest-Bécs-Prága útvonalon. Ez csak az első lépés a MÁV hegemóniájának megtörése irányába, de az utasok máris érezhetik a verseny előnyeit.
A teljes…
Évre-évre egyre több államvasút orra alá tör borsot a RegioJet azzal, hogy fejleszti hálózatát, és egyre több vonalon nyújt elérhető árú és magas színvonalú szolgáltatást. A korábban Student Agency néven ismert cseh buszos cég hivatalosan is bejelentette, hogy vonatai jövő nyáron elérik Budapestet,…
A nagy nemzetközi buszos szolgáltatók a decemberi nagy dobások után mintha kicsit elpilledtek volna: az év első hónapjaiban nem igazán fejlesztették hálózatukat. Ez érthető is, mert a január és a február hagyományosan a legalacsonyabb forgalmú hónapok. Tavasszal azonban az európaiak útra kelnek, és…