"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"

Expresszbusz blog

Rengeteg új járatot hoz a nyári menetrend Budapestre

Erdélybe, Felvidékre, Tengerre magyar!

2017. június 16. - Expresszbusz

Áprilisban életbe lépett a sok kínálatbővítést hozó nyári menetrend, de kiderült, hogy az még csak a tavaszi volt. A nyárra további újdonságokkal rukkoltak elő a különféle szolgáltatók, a szélrózsa minden irányába, Lengyelországtól Szlovéniáig, Erdélytől Olaszországig.

Kezdjük északon, a szlovák-lengyel relációval! Nem sokáig kellett búslakodnunk a LUX Express kivonulásán, mert szerencsére a Polskibus és a Flixbus is igyekezett betölteni az űrt, amit a baltiak hagytak. Persze nem ugyanaz a színvonal, mert a LUX Express kényelmét, melyet pl. a nagy üléstávolságok és az háttámlákba szerelt monitorok jelentenek nehéz felülmúlni, de legalább az eljutási lehetőségek darabra megvannak, és az árverseny is újra érezhető.

Krakkóba idén nyáron már napi 4-szer indul Polskibus (10:40-kor az új járat), és 2-szer a Flixbus: Budapestről 10:30-kor és 23:15-kor egészen Wroclavig közlekednek, és nagyon jó hír, hogy megállnak a Felvidéken is, Zólyomban, Besztercebányán, Rózsahegyen, Alsókubinban, valamint Mislenicében is. (Visszaérkezés reggel 7-re, illetve este 6-ra.)

Szlovákia is Csehország felé áprilisban durrantott nagyot a Flixbus, de a RegioJet nem ijedt meg, visszavonulásnak nyoma sincs, inkább a napi 6 pár mellé további heti 3 új járat indul Prága és Budapest között, sőt, tovább Szegeden át Temesvárra. Fontos változás ugyanakkor, hogy a RegioJet budapesti végállomása átköltözött a Népligeti volt troli végállomásról (az Etele térre, a volt piros hetesek helyére). Ezt persze az első napokban még nem nagyon tudták a sofőrök sem.

A temesvári járatok Kelenföldről június 28-tól szerdán, pénteken és vasárnap 14:15-kor indulnak, Temesvárról vissza hétfőn, csütörtökön és szombaton 9-kor. Érdekesség, hogy Szegeden a Víztorony téren állnak meg, a lakótelepi helyijárati buszállomáson, mely a város északi részén van, közel az autópálya lehajtóhoz, így nem nagy kitérő a Napfény városa, ahonnan ezáltal hosszú évek után újra lesz buszjárat  a közeli romániai nagyvárosokba.

És nem is csak heti 3! Merthogy Románia felé nem csak RegioJet, hanem Flixbus is bővít, mégpedig elég bátran, csak ők nem Prágát, hanem Bécset kötik össze rajtunk keresztül délkeleti szomszédunkkal, mindjárt 3 útvonalon is.

A Szeged is érintő járatok június 22-től indulnak Temesvárról, valahogy ők is pont 9-kor, (csak ők minden nap), Aradról 10:35-kor tovább, Szegeden fél 12-kor állnak meg (a buszállomáson), Budapestről pedig 14 órakor indulnak tovább Bécsbe. Vissza június 23-tól indulnak Bécsből délben, Budapestről 15:05-kor.

A másik vonal a Csíkszereda (Miercurea Ciuc)-Budapest-Bécs viszonylatú éjszakai járatoké, melyek Budapestről Erdély felé 23 órakor indulnak, és 5:45-re érkeznek vissza. A járatok érintik Nagyváradot, Kolozsvárt, Tordát, Marosvásárhelyt, Segesvárt és Székelyudvarhelyt is, és megállnak a Liszt Ferenc repülőtéren is. Aki ott szállna fel, jó előre keresse meg a megállóhelyet, mert ez már a Gschwindl járatánál nem volt egyértelmű.

Nincs még vége az erdélyi fejlesztéseknek, nappali járat is indul Bécs-Budapest-Nagyszeben (Sibiu) útvonalon, többek között Nagyvárad, Kolozsvár és Gyulafehérvár megállásokkal. Könnyen megjegyezhető a menetrend, mert a vonal mindkét végéről reggel 8-kor indulnak a járatok, Budapestről Erdély felé 11:15-kor, visszaérkezés 17:55-kor.  A kezdőnapok alapján minden járatot romániai üzemeltető végez, ennek ellenére minden bizonnyal az erdélyi buszokon jól szót lehet érteni a sofőrökkel magyarul.

Ezekben a fejlesztésekben az egyik legszebb az, hogy Budapest és Bécs között így már gyakorlatilag óránkénti buszközlekedés lesz, ráadásul elég széles üzemidővel, ami meglehetősen nagy előrelépés ahhoz képest, hogy szinte évtizedeken keresztül csak napi 4-6 járatpár közlekedett.

Olaszoroszág és Szlovénia is kap a jóból: Padovába is naponta jár a Volánbusz-Flixbus, mégpedig Siófok, Maribor, Ljubljana, Trieszt, és persze ami a lényeg, Velence megállásokkal, Budapestről 10:30-as, Padovából 7:30-as indulással. Kiemelendő ebből a ljubljanai 16:45-ös megérkezés, és 12:15-ös visszaindulás, ami 18:30-as budapesti megérkezést jelent, azaz bő 6 órás menetidőt a szlovén fővárosba.

Horvátország felé is van bővülés: beindult a harmadik Budapest-Zágráb járat (oda 13:30-kor, vissza 12:00-kor), a menetidő 5 óra.

Ezen felül júni 15-től van Flixbus-színű éjszakai járat Splitbe is, mely csak szeptember közepéig foglalható, vélhetően ez csak szezonális járat lesz. Budapestről 22:15-kor indul, vissza Splitből 20:15-kor, és 7:55-re ér haza.

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is indulnak fürdőjáratok az Adriára, de azok hagyományos Volánbusz színekben.

A MÁV-START is fejlesztette a tengerparti kínálatát, idén nyáron az ADRIA és az ISTRIA vonatok is naponta közlekednek. A bugyuta szójátékot leszámítva az utazási lehetőségekről kiváló, tartalmas összefoglaló érhető el itt:

https://www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/sea-you-adria-es-istria

A vasúttársaság becsületére legyen mondva, hogy nem rejti véka alá, hogy a vonatokat a retro életérzés kedvelőinek ajánlják, ugyanis a vonatokban közlekedő kocsik már-már matuzsálem korúak, de ez egy nyári kirándulás értékéből semmit sem von le, sőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://expresszbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr9912599201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoleyka 2017.06.30. 12:15:35

A Flixbus elég drágának tűnik...meg néha "érthetetlen" kitérőket tesz: pl. Ljubljanába menet megáll (és vár pár órát) Bécsben.

Expresszbusz · http://expresszbusz.blog.hu/ 2017.06.30. 14:40:41

Amit írsz, az egy átszállásos lehetőség, de Ljubljanába van már közvetlen járatuk is. Ugyanakkor néha tényleg vannak érthetetlennek tűnő kitérők, pl. a Budapest-Hévíz-Maribor-Graz-München vonal ilyen, de ezt nyilván senki se utazza végig, mert Münchenbe van lényegesen rövidebb úton is járat.

zoleyka 2017.06.30. 16:51:17

@Expresszbusz: Persze gondoltam,hogy normális ember nem a hosszabb és drágább utat választja.
Régen néztem már az áraikat, igazából Olaszországon és pl. Hollandián belül találtam (számomra) elfogadható árakat. Mondjuk repülővel Bolognába, onnan pedig busszal Firenzébe.
süti beállítások módosítása