Meredeken növekszik a távolsági autóbuszok utasszáma Németországban. A tavalyi 16 helyett idén 25 millió buszozóra számít a közlekedési miniszter. Az utasok zöme ugyan nem a vasút helyett választja a "Fernbus"-okat, de a Deutsche Bahn ettől még nem ülhet tétlenül.
A németországi távolsági autóbuszközlekedés 2013 januárja óta liberalizált: néhány apró szabályt betartva bárki bárhonnan bárhova indíthat távolsági autóbuszjáratot, és a tarifát is szabadon állapíthatja meg. Az elmúlt két év alatt szinte a semmiből mintegy 300 autóbuszvonal nőtt ki, és ma már behálózzák az egész szövetségi államot, sőt, a szomszédos országokba is átérnek a vonalak.
A svz.de minapi híre szerint a szövetségi közlekedési miniszter, Alexander Dobrindt az utasszám további dinamikus növekedésére számít. A miniszter az újság berlini tudósítójának elmondta: felméréseik szerint a távolsági buszok utasainak 30-40 százaléka az autója helyett választotta a tömegközlekedést, 10% új utasként került a rendszerbe (azaz korábban egyáltalán nem utazott), és csupán 30-40% választotta a vasút helyett a buszokat. Ez alapján a Deutsche Bahn - mely gyakorlatilag az egyedüli távolsági vasúti szolgáltató Németországban - mintegy 6-7 millió utast veszthetett, ugyanakkor közel ennyi autó is eltűnt a zsúfolt németországi autópályákról. Nem ok nélkül állítják magukról a német busztársaságok, hogy létezésük hozzájárul a környezet védelméhez.
Fahr grün! - Utazz zölden! - hirdeti a MeinFernBus. Kép innen.
A miniszter elégedett a távolsági autóbuszok nyújtotta szolgáltatásokkal és árakkal, fontos kiegészítőnek tartja őket a német közlekedési rendszerben. Középtávon arra számít, hogy a jelenlegi sok kisebb busz-üzemeltető helyett a nagy szolgáltatók fogják uralni a piacot.
Azt is elmondta, hogy a vasútnak is reagálnia kell a Fernbus-kihívásra. Ruediger Grube vezérigazgató már be is jelentette, hogy hamarosan bemutatják a vasút új hosszútávú stratégiáját, mely már választ ad a távolsági autóbuszközlekedés piacnyitásával kialakult helyzetre. Annyit elárult, hogy gondolkodnak törzsutas-programban, és integrált busz-vonat szolgáltatásokban is. A DB addig is próbálgatja szárnyait a Fernbus-piacon, és közben "fapados" vonatokat is közlekedtet, például Berlin és Hamburg között. Az utasok pedig élvezik, hogy a korábbi árak töredékéért utazhatnak keresztbe kasul a tartományok között.