"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"

Expresszbusz blog

Új buszjáratok tavasztól Lengyelországba

2015. február 11. - Expresszbusz

2015. március 1-jétől több járat közlekedik Budapest és Krakkó között Eurolines színekben. Sőt, a krakkói járatok meghosszabbodnak Katowice érintésével egészen Wroclawig, így újabb lengyel városok válnak közvetlenül elérhetővé Magyarországból. 

Budapest és Krakkó között évtizedek óta létezik autóbuszos kapcsolat. A 90-es években ez egy olyan "ottalvós" járatpárt jelentett, mely szerdán és szombaton reggel indult Budapestről, és másnap estére ért vissza, kiszolgálva számos felvidéki várost is. Lassan 10 éve már, hogy ez a járat meggyorsításra került, így egy nap alatt meg tud fordulni Krakkóból (reggel elmegy, kora délutánra ott van, és estére vissza is ér Budapestre). Cserében Szlovákián belül nincs megállója, Donovalyban is legfeljebb csak egészségügyi szünetet tart, Zakopane-t sem érinti. Eleinte nem igazán volt utas ezen a meggyorsított járaton, volt olyan, hogy ilyen kis buszt indított a Volánbusz.

48248_archiv_krakko.jpg

Volánbusz midibusz pihen a szlovák-lengyel határon 2006-ban útban Krakkó felé

Azóta sokat fejlődött a menetrend. A nagy múltú közvetlen éjszakai vonat, a Cracovia, mely Hidasnémetin át közlekedett, megszűnt, azonban az Orangeways járata heti több alkalommal is beindultak. Egy ideig még a Malév, majd a Ryanair révén fapados légijárat is közlekedett.

A Budapest-Krakkó közötti autóbuszmenetrend 2014-ben két alkalommal is bővült. Elsőként márciustól, amikortól a Budapestről reggel 6:30-kor, Krakkóból délután 15 órakor induló járat szerdai és szombati napok mellett már hétfőnként is közlekedik. Majd nyáron is történt fejlesztés, csütörtöki napokon beindult egy Krakkó felé délután, majd vissza éjszaka közlekedő járatpár. Sőt, a karácsony előtti időszakban több napon keresztül napi két autóbusz is közlekedett a két város között.

molino_kicsi.jpg

2015. március 1-jétől viszont új menetrend lép életbe a vonalon, mely egész évben már legalább heti 5 alkalommal érhető el Krakkó között Budapestről:

- szerdán és szombaton reggel 6:30-kor,

- kedden és pénteken délután 15 órakor,

- míg vasárnap 22 órakor

Krakkóból kedden és pénteken reggel 6:30-kor, csütörtökön és szombaton délután 15 órakor, míg hétfőn éjjel 23:30-kor indulnak az autóbuszok.

A legnagyobb újdonság azonban, hogy két járat meghosszabbított útvonalon közlekedik, így tavasztól már Katowicébe és Wroclawba is lehet átszállás nélkül utazni. A járatok Budapestről szerdán reggel 6:30-kor és vasárnap este 22 órakor, Wroclawból pedig hétfőn 19:30-kor, csütörtökön 11 órakor indulnak.

A jegyárak Budapestről Krakkóba 6 ezer Ft körül alakulnak, de egyes napokon 4 ezerért is lehet jegyet váltani, az oda-visza jegyár pedig jellemzően 6 és 11 ezer Ft közötti. Katowicéig 4900 Ft-tól, Wroclawig 5900 Ft-tól lehet utazni.

Krakkóba egyébként az OrangeWays is közlekedtet járatokat, melyek Budapestről hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap reggel 7 órakor, Krakkóból pedig délután 14:30-kor indulnak. Közlekedik egy délutáni, illetve éjszakai járat is, amely Budapestről pénteken 14 órakor, Krakkóból 22:30-kor indul. A menetjegy ára itt irányonként 6990 Ft, de jó előre foglalva akár 2990 Ft-ért is hozzá lehet jutni.

59216_orangeways_krakko.jpg

Pihenő Szlovákiában, útban Krakkó felé 2008-ban. Napjainkban már nem ilyen buszok közlekednek az Orangeways járatain

Krakkó közvetlen vonattal, a Metropollal is elérhető, de csak kerülővel, Csehországon át. Mivel éjszakai vonatról van szó, a hosszú menetidő nem feltétlenül hátrány, nagyobb gond az, hogy még a korlátozott számban kapható SparNight jegyek is 39 eurónál kezdődnek a fekvőhelyes kocsikba, de ha elfogynak 80 euró a következő ajánlat. Cserében viszonylag korszerű, kényelmes lengyel kocsikban lehet - jó nagy ívben - megkerülni a Tátrát.

A bejegyzés trackback címe:

https://expresszbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr457136365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horika 2015.10.16. 21:10:11

Vajon mikor lesz Budapest-Zakopane busz??? 10 éve várom.
süti beállítások módosítása