"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"

Expresszbusz blog

Ki marad a végén Pozsony-Kassa között?

A Szlovák Államvasút harca a RegioJet-tel

2015. december 25. - Expresszbusz

Szlovákiában már elindult a liberalizáció a vasúti közlekedésben, és drámai események zajlanak, de a végkifejlet csak a karácsonyi szezon után várható. Úgy tűnik, hogy egy magánvasút kiszorítja az államvasutakat a legfontosabb távolsági vonalról.

A vasúti közlekedés liberalizációját kicsiben kezdték: 2012-ben a magyarok által lakott Csallóközben, a Pozsony és Révkomárom közötti regionális vasútvonal üzemeltetését átvette a RegioJet nevű vállalat, mely másfél euróval alacsonyabb költségtérítés mellett vállalta ezt el, mint korábban a szlovák államvasút, ráadásul jelentősen növelte a járatsűrűséget és korszerűbb motorvonatokat hozott a vonalra.

p1040901_regiojet_desiro_zsr_mellett.jpg

Pozsony főpályaudvar: balra az államvasút elővárosi vonata, jobbra a RegioJet regionális Desiro-ja.

A távolsági közlekedésben folytatódott a piacosítás egy meredek húzással, a költségtérítést lecsökkentették nullára a hagyományos gyorsvonatoknál magasabb színvonalú InterCity vonatok zöménél. Technikailag ez úgy történt, hogy kiemelték őket az államilag finanszírozott közszolgáltatás köréből, magyarán az ezeket üzemeltető szlovák államvasutak (ZSSK) saját üzleti kockázatára közlekedik. Egyúttal megnyitották a piacot más szereplők számára is, és a RegioJet éppen egy évvel ezelőtt be is indított 3 pár InterCity vonatot Pozsony és Kassa között. A RegioJet egyébként a cseh - alapvetően buszközlekedéssel foglalkozó - Student Agency cégcsoport szlovákiai leányvállalata, vagy mondhatni brand-je.

student_regiojet_network_map_2.jpg

A dolog azonban kapott egy gellert azáltal, hogy a választási évre tekintettel a piaci alapú vonatokkal párhuzamosan közlekedő, államilag finanszírozott közszolgáltatásban kiszélesítették az ingyenes utazás lehetőségét, ezáltal nehéz helyzetbe kerültek a piaci alapú szolgáltatók. Ennek ellenére egy évig versenyzett egymással a 3-féle szolgáltatás: a RegioJet, a ZSSK IC vonata, és a számos alacsonyabb minőségű, de kedvezményesen igénybe vehető gyorsvonat.

2015 őszén a Regiojet már látta, hogy ilyen körülmények között nem éri meg üzleti alapon vonatozni Szlovákiában, így előbb belengette, majd be is jelentette, hogy kivonul, megszünteti a Pozsony-Kassa közötti vonatait. A fő probléma a közszolgáltatási vonatokon bevezetett ingyenes utazás elszívó hatása volt, a másik pedig az, hogy a RegioJet szerint a szlovák államvasutak ugyan elvileg piaci alapon versenyez vele, de a piaci alapú közlekedés és az államilag finanszírozott közszolgáltatás költségeinek és bevételeinek megosztása nem átlátható. Így a ZSSK bátran alá tudott ígérni a RegioJet árainak, hiszen a veszteségeket a közszolgáltatási tevékenység finanszírozásán keresztül el tudta tüntetni.

Már-már úgy tűnt, hogy megbukott a szlovákiai távolsági vasúti piacnyitás, mikor meglepetésre a ZSSK is bejelentette, hogy megszünteti a piaci alapú InterCity közlekedést. Mintha csak arra vártak volna, hogy a RegioJet elmeneküljön, és akkor ők is hagyják a fenébe az üzleti alapú szolgáltatást, hiszen versenytárs nélkül úgyis mindenki az ő közszolgáltatási vonataikra fog átülni. De az is lehet, hogy valami politikai alku van a háttérben. Annál is inkább, mert a RegioJet bejelentette, hogy ja kérem, így akkor mi nem vonulunk ki! Ennek megfelelően a helyzet ma úgy áll, hogy a karácsonyi időszakban a RegioJet vonatai mellett közlekedik még párhuzamosan a ZSSK az államilag finanszírozott gyorsvonatokkal és a piaci alapú InterCity-kkel is, de januárban az utóbbiak megszűnnek. A RegioJet már be is jelentette, hogy erre reagálva a vonatainak kapacitását jelentősen bővíteni fogja.

regiojet_vlak_tasr_spravy_cohladas_sk.jpg

(Kép: Cohladas.sk)

Az expresszbusz blog szerzői vigyázó szemüket továbbra is a szlovák üzleti alapú személyszállításon tartják, és beszámolunk az események alakulásáról. Érdemes követni minket, már csak azért is, mert napjaink aktuális témája, hogy "ki finanszírozza a HÉV-eket?" Egy csallóközi RegioJet-szerű megoldás akár nálunk is megvalósulhatna, azaz ha jelenleg a HÉV-ek üzemeltetéséért 100 fabatka költségtérítést fizet a BKK, az állam, vagy akárki, akkor lenne-e olyan üzemeltető, aki mondjuk 80-ért elvállalja.

A bejegyzés trackback címe:

https://expresszbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr398159500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.25. 12:46:39

Franciaországban egyszer már próbálkoztak a magánvasúttal, aztán kiderült, hogy mégis jobb az, ha állami kézben marad..

Alonso Mosley FBI 2015.12.25. 13:01:03

Britanniában egyszer már próbálkoztak az államvasúttal, aztán kiderült, hogy mégis jobb az, ha magánkézben marad...

tede 2015.12.25. 13:31:00

A baj az, hogy van pár nyereségesen üzemeltethető vonal, de a többség meg masszív veszteséget termel. Ha egy kézben van, akkor valamennyire kompenzálják egymást. A railjet is érdekes módon nem a pozsony-bivalybasznád vonalat akarja üzemeltetni, hanem a kassai fővonalat.

OkoskaTo:rp 2015.12.25. 13:35:37

Nálunk mikor szűnik meg már végre a Máv vízfeje (és főleg a kismillió jogcímen osztogatott kedvezmény fűnek-fának)?

@tede: Ugyanez megvan már a távolsági buszos közlekedéssel is. A haveroknak odaadják a vastagon nyereséges vonalakat, a többit megtartják államiba, közpénzből tömve.

FF 2015.12.25. 13:54:51

@tede: mondjuk nem véletlen, hogy a brit magánvasutaknak is régiót kell vállalni, nem vonalat...

Madag Oszkár 2015.12.25. 14:32:14

A kérdés srácok, hogy a maszekosos, vagy az állami üzemeltetésből lehet többet lopni. Azt fogják választani a HÉV-nél is.

A BKK koppintott, kelet-europai mutáns buszüzemeltetési modellje bebizonyitotta, hogy nálunk nem működik a piaci verseny. Ha a maszek úgy tud olcsóbb lenni, hogy az adókat és a melósok bérét elcsalja, akkor már inkább a régi struktúrát próbáljuk meg javítani. Vannak jól működő állami vállalatok a közlekedési szektorban is.

Vigyazo szemeteket meg inkább a karácsonyfára vessetek, bakker! :)

Pan Modry 2015.12.25. 16:47:54

Latszik hogy a regioban nem mindenki egy mocskos budos kommunista!

2015.12.25. 17:09:28

@Madag Oszkár: Lehet szidni sok mindenért a BKK-t, de tény, hogy előtte folyamatosan kevesebb busz volt kint a városban, mint amennyit a főváros megrendelt. A probléma évek óta fennállt, de az "örüljél annak, hogy ez van, és hajlandóak vagyunk dolgozni" stílusú handabandázáson és pár semmitmondó ügyfélszolgálati válaszlevélen kívül nem sok történt. Amióta kötbéres a buli, azóta érdekes módon 10%-ról 1-2%-ra csökkent a ki nem adott buszok aránya...

A vasúttal ugyanez a helyzet. A távolsági kocsik jelen formájukban már 10 éve is elavultnak számítottak, azóta azon kívül néhányat újrafényeztek, és üléshuzatot cseréltek bennük, semmi más nem történt. Ez egy 30-40 éves járműnél (ami előtte soha nem esett át komolyabb felújításon) lófing... A Németországból és Ausztriából használtan vett kocsik távolsági forgalomban járatása inkább tűzoltás csak. Ezeket feláras vonatokba tenni, és szedni rájuk a komfortdíjat, na az vérlázító... Ezek ugyan még mindig jó minőségű járművek, de eredeti otthonukban elővárosi, vagy középtávú forgalomban használták őket. Az Intercity kocsik új korukban színvonal járművek voltak, de törődve velük azóta nem volt... Itthon lehet, hogy még el lehet őket adni ideig óráig prémiumvonatként, de a szomszéd országokban már egy sima gyorsvonat is hozza ugyanezt a szinten (klíma, kényelmes ülések, tisztaság).

Akkor nem beszéltünk még arról, hogy lassan beérnek azok a pályaoldali fejlesztések, amik lehetővé teszik, hogy 160-al menjenek a vonatok a mostani 100-120 helyett. Erre a mostani gyorsvonati flotta egészen egyszerűen alkalmatlan. A kocsik engedélyezett sebessége 120 km/h, néhánynak 140.

Az Eurocity flotta zöme akkor lett beszerezve, amikor a 90-es években a német és az osztrák vasút azzal fenyegetőzött, hogy kitiltja a MÁV járműveit, hogy ha nem lesz valami előrelépés a műszaki tartalmat illetően. Törődve persze ezekkel a kocsikkal sem volt azóta. Egyelőre még futnak, de egyre látványosabban pusztulnak le. Ezekre a kocsikra belföldön amúgy is egyre kevésbé számíthatunk, a nemzetközi vonatokba szükséges kocsimennyiség kiadása is egyre nagyobb probléma.

És ezzel körbe is értünk. Látható, hogy az egész belföldi távolsági flotta átalakítást igényel. A kocsik zömét cserélni kéne, és a maradékot is alaposan felújítani. Erre a jelek szerint semmilyen koncepcióval nem rendelkezik a hazai szakma... Van az IC+ projekt, ami majd elvileg minden problémát megold, de az elkészült 2 prototípus ehhez kevés lesz. És további kocsik a fellengzős ígéretek után sincsenek. Előtte 2008-ban volt a minden megváltó 3G projekt, de itt sem jutottak tovább 10 darab új IC kocsinál...

Csak zárójelben írom le, hogy a szlovák vasút már a magáncég előtt is a mieinknél jóval színvonalasabb kocsikkal járatta ezeket a vonatokat. Nem is biztos, hogy a lerobbant kocsik játszották a legnagyobb szerepet a váltásban. Ezekkel a kocsikkal szolgáltatott előtte az állami vasút. A hazai utasok zöme örülne ezeknek...
www.vagonweb.cz/fotogalerie/SK/index_ZSSK.php

Az elmúlt 10-15 év talán elég kellett volna, hogy legyen arra, hogy változzanak a dolgok. De ugyanúgy nem történik semmi, mint ahogy a budapesti buszok kiadási statisztikájában sem a BKK-s, kötbérezős időszak előtt. Itt az ideje tehát valami újat kipróbálni. Meg kell pályáztatni a távolsági gyorsvonatokat/Intercityket. Ha a MÁV tud megfelelő számú és minőségű járművel szolgáltatni, akkor legyen ő, különben meg ki lehet adni koncesszióba másoknak..

_Neville 2015.12.25. 17:11:38

Szóval a nyereséges biznisz átment magánkézbe, az önmagában bukó - de össztársadalmilag szükséges vonalakat - meg viszi az állam. Nem érzem úgy, hogy ez nyereséges buli lenne az adófizetőknek, mert így még több lét kell kipótolni.

Május 40. 2015.12.25. 17:15:22

A Zólyom-Ipolyság vonalat nem akarja valaki újraindítani és összekötni a mi Vác-Drégelypalánk-Balassagyarmat vonalunkkal? Bringa- és gyalogtúráimhoz jól jönne.

roqfort 2015.12.25. 17:23:26

Akkor végső soron a versenypiaci alapú szolgáltatást egy szereplő képviseli? Ez így mitől versenypiac?

Expresszbusz · http://expresszbusz.blog.hu/ 2015.12.25. 18:25:51

@roqfort: Van (illetve megmarad) egy államilag vaskosan megtámogatott gyorsvonati szolgáltatás, ami lassabb, rosszabb minőségű kocsikból áll, de érvényesek rá a szociálpolitikai kedvezmények. És megmarad egy ezzel is versengő piaci szolgáltató, rövidebb menetidővel, lényegesen szebb, tisztább kocsikkal, fedélzeti szolgáltatásokkal, de erre nem érvényesek a szociálpolitikai kedvezmények, így az ingyen utazás sem.

Expresszbusz · http://expresszbusz.blog.hu/ 2015.12.25. 18:28:33

@_Neville: Nem ment át nyereséges biznisz magánkézbe, mert a ZSSK vonatai veszteségesek voltak, így állami kompenzálásra szorultak. De most úgy tűnik, hogy kiváltásra kerülnek egy magánszolgáltatóval, aki nem kér kompenzációt. Bizonyára hatékonyabban működik, mint az államvasút A felszabaduló kocsikkal pedig máshol emelkedik a színvonal. Mondhatni win-win-win szituáció.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.25. 22:03:19

@fidesz maszop dk egykutya: Akkor a francia kormány is kommunista okoska? Sztm te a kommunista szó jelentésével nem vagy tisztában..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.25. 22:05:40

@roqfort: Hát ez az..Egy vonalon egy időben nem lehetséges, hogy két szolgáltató közül választhass, tehát nem lehetéges a verseny. Az ilyen szektorokat pedig az államnak kell üzemeltetnie..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.25. 22:07:15

@Alonso Mosley FBI: Az a "próbálkozás" úgy 45 évig tartott..;)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.25. 22:14:34

@Expresszbusz: Te mikulásban is hiszel még? Randa disznóság lehet itt a háttérben, csak erről-egyelőre-nem szól a fáma. Tudod, Moszkvában Mercédeszeket osztogatnak. Vagy mégse..?

2015.12.25. 22:19:47

@Május 40.: Mennyit vagy hajlandó fizetni egy exlkuzív szűkkörű vonatjegyért?

2015.12.25. 22:20:35

@A megvalósult amerikai ólom..: ja ja mint az Egyesült Államokban. Idióta!

2015.12.25. 22:24:04

@A megvalósult amerikai ólom..: Előtte pedig kb 200 évig csak magánvasút volt , amíg a 2. világháború után az ámokfutó munkáspárti kormány nem államosította a fél brit ipart.

Baloldali érték 2015.12.25. 22:53:37

A MÁV amihez hozzányúl szarrá válik. Megkapja az új infrastruktútát lerohasztja. Megkapja az új motorvonatot nem tartja karban. Nincs semmiféle ötlete fenntartani azokat a vonalakat ahová éppen nem esik uniós pénz - ahová esik ott meg azért nem költ a szinten tartásra mert úgyis minden új akkor már belefér 1-2 lassújel. A szent elővárosi vonatokon és néhány kirakat IC-n kívül mindent megtesznek az utasok elriasztásáért.

A legjobban annak örülnek amikor bezárják valamelyik vasútvonalukat megkoronázva az utasok évtizedek óta tartó módszeres elriasztását és a pálya lerohasztását. Szerencséjükre tíz éve buzgó partnerük ebben a vasútellenes KTI (akik mindent megtesznek hogy a vasúti közszolgálatás színvonala csehország vagy ausztria helyett románia/szerbia felé tendáljon) A svájciak bizonyára tökön szúrták magukat amikor meglátták eme szakértői szervezet által gyártott 12 órás ütemes menetrendet - napi 2 pár vonattal.

---

Ha már a britekről is szó esett itt meg lehet nézni milyen hatása volt a privatizációnak az utasszámra:
en.wikipedia.org/wiki/History_of_rail_transport_in_Great_Britain_1995_to_date#/media/File:GBR_rail_passengers_by_year.png

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.26. 00:38:30

@pityókabor sommelier: Figyelj te fasz! Ha egy adott társaság megkap egy területet ott nem lesz versenytársa, mert senki sem fog kiépíteni még egy vasútvonalat azon a hosszon.
Baross Gábor nevéről hallottál már? Az ő minisztersége alatt államosították az addig magánkézben lévő vasutakat Magyarországon, és tették elérhető árúvá a személyszállítást mindenkinek, így a munkaerő el tudott jutni rendeltetési helyére, ami elengedhetetlen volt a korszak gazdasági fejlődéséhez..

Május 40. 2015.12.26. 05:16:51

@pityókabor sommelier: Semennyit, természetesen ingyen szeretnék utazni, mint a nyugdíjasok. Csak elképzeltem, mennyi uniós pénzt el lehetne lopni egy olyan ötlettel, hogy a Zólyom-Ipolyság-Vác-Balassagyarmat-Losonc közti vonalakat magánkézbe venné valaki, és mint uniós országok közötti szolgáltatás, kérne rá egy zsák pénzt bruxellestől. Sőt, még a Ság-Csata-Párkány és a Nagykürtös-Nógrádszakál szakaszokat is bevenném. Milyen faszaa lenne egy olyan vonat, ami elindul Párkányból és Ságon, Gyarmaton keresztül menne Losoncra. Vagy Zólyomból Ságon és Vácon át Pestre.

kuki123 2015.12.26. 10:55:47

Hát a Mi mávunknál már minden más megoldás jobb

2015.12.26. 11:16:09

@Május 40.: Végül is erre az ötletre is épültek már egzisztenciák, ld. stadionbeléptető vagy a negyven centis kilátó :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.26. 11:43:01

@pityókabor sommelier: Ki ne fejeltsd a vizitdíj automatákat, és a kórházi miniszéfeket sem..

2015.12.26. 14:26:17

@A megvalósult amerikai ólom..: Akkor már inkább Kapolyi bátyád áramkereskedő cégét említeném.

fidesz maszop dk egykutya 2015.12.26. 16:39:05

@A megvalósult amerikai ólom..: nem biztos, de te biztos az vagy. Pontosabban "komcsi" :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.27. 00:07:51

@fidesz maszop dk egykutya: Gondolom, nem sűrűn szoktad forgatni a történelemkönyveket, de arról talán még te is hallottál, hogy a kommunisták a gazdaság teljes egészét akarták állami irányítás alá vonni. ( Aztán persze a komcsi vezérek unokái valami különös oknál fogva mindent privatizálni akartak .:) Vajon miért..?)
Mindenesetre én nem támogatom közel sem a gazdaság egészének államosítását. Ahol lehetséges a verseny, ott legyen magánszféra. Ahol viszont nem lehetséges, ott meg ne legyen.. Ennyi..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.27. 00:09:26

@pityókabor sommelier: szánalmas. Értelmes érvelés helyett marad a fikázás. Többek között ezért tart ott szánalmas politikai oldalad, ahol..;)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.27. 00:10:52

@pityókabor sommelier: Kapolyi bátyám?? Az egy szoci führer volt te szerencsétlen. Eltévesztetted a házszámot..:)))
süti beállítások módosítása