"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"

50000 ingyenjegy a Megabus-nál

Az 50 cent foglalási díj nem marad el

2015. november 17. - Expresszbusz

A Megabus minden év végén akciózik, de ennyi buszjegyet ilyen olcsón ennyi országba még sosem kínált. Aki nem fél a hidegtől és a korai sötétedéstől, most januárban fillérekért buszozhat.

Európában először Nagy-Britannia liberalizálta a buszközlekedést, mégpedig Margaret Thatcher fénykorában, a 80-as években. Ez gyakorlatilag az állam kivonulását jelentette a finanszírozásból, melynek hatására országszerte megszűntek a veszteséges regionális és távolsági buszvonalak. Ami megmaradt, azon sem volt érdemi verseny az utasokért, szinte mindet a National Express üzemeltette. A liberalizációnak azonban volt hozadéka is, nevezetesen hogy elsősorban a városi-elővárosi közlekedésben pénzügyileg megerősödtek egyes buszüzemeltetők azáltal, hogy az ő veszteségeiket megtérítették a megrendelők.

Az egyik legnagyobb ilyen cég a Stagecoach, melynek vezetője, Brian Souter legalább annyira fontos ember a buszközlekedésben, mint az easyJet-góré Stelios a légiiparban. (Annyi különbséggel, hogy Steliosnak van már buszvállalata is, míg Souternek várhatóan nem lesz légitársasága, bár, ki tudja, a vasútüzemeltetésbe már belekóstolgatott).

home1.jpg

Csajok, buszok és a főnök. Forrás: briansouter.com

Nos, ez a skót úriember kitalálta, hogy versenyre kel a National Express-szel, és megalapította a Megabus márkanevet, majd a legnagyobb angol és skót városok között elkezdett buszjáratokat üzemeltetni. A fő dobása az, hogy a Megabus járatokra 1 fontért (+ 50 penny foglalási díjért) lehet jegyeket venni, és ez minden busz oldalára nagy betűkkel rá van írva. Nem csak saját járatokat üzemeltet, hanem kontingenseket is megvesz más járatokon, és ezekre is árul jegyeket, így bővítve a Megabus márkanéven elérhető települések listáját. A legtöbb busz kék-sárga színű, és ott vigyorog rajta a „kövér ellenőr”, azaz Sid, a társaság jelképe.

dscn4212_london.jpg

Megabus néven már Amerikában is többszáz járatot üzemeltet a Stagecoach cégcsoport, sőt, különböző neveken több európai országban is beszállt a belföldi buszközlekedésbe. Finnországban Onnibus, Lengyelországban Polskibus néven futnak járatok, 2015-ben indul a baltikumi buszszolgáltatás Superbus márkanéven, mely versenyre kel a térség jelenlegi csúcsminőségű buszszolgáltatójával, a már Budapesten is jelen lévő Luxexpress-szel is.

A téli időszakban rendszeresen akciózik a jegyárakkal a Megabus, ilyenkor hegyekben állnak az egyeurós/egyfontos jegyek, melyhez hozzájön a cég védjegyévé vált 50 centes/pennys foglalási díj. Az idei év azonban két okból is különleges. Egyrészt azért, mert a friss akcióban nem kevesebb, mint 50 ezer „ingyenjegyet” lehet foglalni (50p/c foglalási díj mellett). Másrészt azért, mert 2015-ben a Megabus mind a három frissen megnyílt nagy európai belföldi piacon jelentős járatbővítést hajtott végre, így Német-, Olasz- és Franciaországra is érvényes az ajánlat.

Kikötés, hogy január 12. és február 12. között kell utazni, és legkorábban 60 nappal utazás előtt kell foglalni, ennek megfelelően minden nap új jegyeket töltenek fel a rendszerükbe. Az ajánlattal mintegy 150 olyan nagyváros között lehet megabuszozni fillérekért, mint London, Edinboró, Brüsszel, Amszterdam, Párizs, Köln, Barcelona, Milánó, és a hozzánk legközelebbi Megabus célpont: Velence, stb.

Kiemelendő a legújabb franciaországi járatbővítés, melynek keretében 2 új bázist nyitnak (Bordeaux és Nantes), és további 6 új városba indulnak buszok (Poitiers, Rennes, Le Mans, Tours, Angers, Châtellerault). Ezt ünnepelendő 5 napig minden járatra 1 euróért (+50 cent) válthatóak jegyek. Ahhoz képest, hogy a francia távolsági buszpiac liberalizálása csak a nyár végén történt meg, a Megabus már 21 francia város között kínál napi 40 járatpárt.

A bejegyzés trackback címe:

https://expresszbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr98085044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brix 2015.11.18. 16:11:01

Nagy üzlet lesz a buszozás , hiszen egyre többen utaznak, viszont a fapados légitársaságok pofátlanul drágák, ráadásul , nem ritka , hogy a célponttól 50 km-re szállnak le...A terrorveszély sem elhanyagolható tényező, amikor a közlekedésieszközt választunk. A jobb társaságok buszai már wifi-vel és fotel- ülésekkel felszereltek, így nem jelent megalkuvást, a buszos utazás

Ego0123 2015.11.18. 21:03:39

Hozzánk mikor jön már?

Expresszbusz · http://expresszbusz.blog.hu/ 2015.12.12. 15:09:32

A Polskibus révén tulajdonképpen megjött hozzánk is a Megabus, mert ugyanaz a cégcsoport:
expresszbusz.blog.hu/2015/12/12/megjott_a_polskibus_is_irany_lengyelorszag